A” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS


Tököl Város Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve

ezennel kiírja a 2009. évre

a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

felsőoktatási hallgatók számára

a 2008/2009. tanév második és a 2009/2010. tanév első félévére vonatkozóan



A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a képzésre vonatkozó keretidőn belül, államilag támogatott, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.


Figyelem!

  • Az 51/2007. (III.26.) Korm. rendelet a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről 1. § (2) bekezdése értelmében nem részesülhetnek Bursa támogatásban a rendvédelmi és katonai felsőoktatási intézmények hallgatói.

  • A középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben résztvevő tanulók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra.

  • Doktori (PhD) képzésben résztvevők nem felelnek meg a pályázati kiírás feltételeinek.

  • Külföldi intézménnyel hallgatói jogviszonyban állók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra.


Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2008. szeptemberében tanulmányaik utolsó évét megkezdő hallgatók is. Amennyiben az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya 2009. őszén már nem áll fenn, úgy a 2009/2010. tanév első félévére eső ösztöndíj már nem kerül folyósításra.


Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intézményben a pályázás időpontjában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2008/2009. tanév második félévére már beiratkozzon a felsőoktatási intézménybe.


Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév (2008/2009. tanév második, illetve a 2009/2010. tanév első féléve).


Az ösztöndíj folyósításának kezdete legkorábban: 2009. március.


Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya a 2008/2009. tanév második félévében megfeleljen a pályázati kiírásnak. Amennyiben a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya nem felel meg a pályázati kiírásnak, a támogatott az ösztöndíjra való jogosultságát elveszíti.


Az ösztöndíjat minden pályázati fordulóban újra kell pályázni.


Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag támogatott hallgatója a felsőoktatási intézménynek.


Azokban a hónapokban, amelyekben a hallgató hallgatói jogviszonya szünetel, az ösztöndíj folyósítása - a folyósítás véghatáridejének módosítása nélkül - teljes egészében szünetel.


Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít. (Az adóterhet nem viselő járandóságokról lásd a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 72. s) pontját).


A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmény hallgatói jogviszonyáról az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóságának, illetve a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson.


A pályázó pályázat benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati űrlapon rögzített személyes adatait a pályázatot kiíró települési önkormányzat nyilvántartásba vegye és azokat a megyei önkormányzat, és az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága részére – kizárólag az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatás jogosultság ellenőrzése céljából – átadja illetőleg az ösztöndíj időtartama alatt maga kezelje.


A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága személyes adatait az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatás jogosultság ellenőrzése céljából – az ösztöndíj időtartama alatt kezelje.


A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történő kezeléséhez és az ösztöndíjpályázat lebonyolítása valamint a támogatási jogosultság ellenőrzése céljából történő továbbításához.


A pályázatot az állandó lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat Polgármesteri Hivatalánál írásban, a hivatalban hozzáférhető pályázati űrlapon, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani.

A pályázat benyújtási határideje: 2008. október 31.



A pályázat kötelező mellékletei:


1. A felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti Jogviszony-igazolás.


Amennyiben a pályázó egy időben több felsőoktatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, pályázatában csak azt a felsőoktatási intézményt kell megneveznie, amellyel elsőként létesített államilag támogatott hallgatói jogviszonyt. A felsőoktatási intézmények szerződése alapján folyó, közösen meghirdetett – egyik szakon nem hitéleti, a másik szakon hitoktató, illetve hittanár – két szakos képzés esetében a hallgató az állami felsőoktatási intézményt köteles megnevezni.


2. Igazolás a pályázó és a vele egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről.


3. A szociális rászorultsága igazolására az alábbi okiratok:

  • a családban együtt élő, nappali tagozaton tanuló családtagok iskolalátogatási igazolása,
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság igazolása ( határozat másolat).
  • szülő halála esetén halotti anyakönyvi kivonat másolata,
  • szülők válása esetén jogerős bírósági végzés másolata,
  • szülők egyedülállósága esetén nyilatkozat,
  • fogyatékosság, tartós betegség vagy rokkantság esetén orvosi igazolás másolat,
  • munkanélküliség igazolása.


A pályázati űrlap csak a fent meghatározott kötelező mellékletekkel együttesen érvényes, valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül.


A települési önkormányzat 2008. november 24-ig saját maga bírálja el a beérkezett pályázatokat:

  • a települési önkormányzat a határidőn túl benyújtott, vagy formailag nem megfelelő pályázatokat a bírálatból kizárja;

  • az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik.


A pályázó az elbíráló szerv döntése ellen fellebbezéssel nem élhet.


A települési önkormányzat döntéséről és annak indokáról 2008. december 5-ig írásban értesíti a pályázókat.


Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága 2009. március 16-ig írásban értesíti a települési önkormányzat által támogatásban részesített pályázókat a Bursa Hungarica ösztöndíj teljes összegéről és az ösztöndíj-folyósítás módjáról.


Az ösztöndíjban részesülő hallgató köteles az ösztöndíj folyósításának időszaka alatt minden, az ösztöndíj folyósítását érintő változásról haladéktalanul (de legkésőbb 15 napon belül) írásban értesíteni a folyósító felsőoktatási intézményt, és az OKM Támogatáskezelőt (1244 Budapest, Pf. 920). Az értesítési kötelezettséget a hallgató 5 munkanapon belül köteles teljesíteni az alábbi adatok változásakor:

  • tanulmányok halasztása;

  • tanulmányok helyének megváltozása (az új felsőoktatási intézmény, kar, szak, munkarend, finanszírozási forma megadásával);

  • tanulmányi státusz (munkarend, képzési forma) változása;

  • személyes adatainak (születési név, anyja neve, állampolgársága, állandó lakásának és tartózkodási helyének címe) változása.


Az ösztöndíjas 30 napon belül köteles a jogosulatlanul felvett ösztöndíjat a folyósító felsőoktatási intézmény részére visszafizetni

A felsőoktatási hallgatók számára megítélt támogatást az önkormányzat visszavonhatja, ha az ösztöndíjas elköltözik a települési önkormányzat illetékességi területéről. A települési önkormányzat ebben az esetben határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról. A határozat csak a meghozatalát követő tanulmányi félévtől ható hatállyal hozható meg.


Amennyiben megállapítást nyer, hogy a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatta vagy a pályázati feltételeknek egyébként nem felel meg, támogatásban nem részesülhet még abban az esetben sem, ha az ösztöndíj elnyeréséről szóló tájékoztatást már kézhez vette.


A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer jogszabályi hátteréül a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III.26.) Korm. rendelet szolgál.

A pályázati űrlap a www.bursa.hu internetes honlapról letölthető.