Látványos eredmények,
együttműködés és versengés

Hoffman Pál polgármester írása tapasztalatokról, tervekről

Költségvetési szempontból nem a legjobb évet zártuk Tökölön, de ez sok más magyarországi településre is igaz. Megvan bennünk a kitartás, és bízunk benne, hogy jobb idők jönnek. Az ország érdekeit sikeresen szolgáló kormányzati teljesítmény, jogszabályi rendezettség, tervezhető gazdálkodási feltételek; ez az, amire szükség van.
Tököl tervezetten nő és fiatalodik. Sajnos itt is nagyobb a bizonytalanság, nőtt a munkanélküliség.
Kihasználjuk a vállalkozástelepítés lehetőségeit, segítettük az Ipari Park létrejöttét - a város déli részén is iparterületeket jelöltünk ki - , lehetővé tettük az Airport Bevásárló Központ megvalósulását. A volt szövetkezeti melléküzemágak telephelyeinek újraélesztését, a város déli ipari területének betelepítését és a több száz munkahely létrehozását komoly eredménynek tartjuk. Bízunk abban, hogy a volt szovjet repülőtéri területek az itt élők igényeinek megfelelően hasznosulnak. Ki kell használnunk a város jó földrajzi adottságait.
Jól látható, hogy a logisztikai fejlesztés lehet az egyik kitörési pont.

Vonzóvá tesszük a várost

Mint minden településnek, Tökölnek is vannak jó és rossz adottságai, ezek egy része nem változtatható, más részük azonban igény és lehetőségek szerint változhat. Befektetőbarát településként a város vezetése tisztában kell legyen adottságaival, lehetőségeivel és korlátaival. De érezni kell a befektető igényeit és preferenciáit is. Gyakran a befektetői gondolkodásmód alapján kell készíteni a város ajánlatát. Tökölön komplex szemléletmód érvényesült, mely projektenként, érdeklődő beruházóként volt képes bemutatni a városi kínálatot. Tradicionális ágazatként a gyártó-, összeszerelő tevékenységre a volt szövetkezeti melléküzem telephelyeit, más szolgáltató tevékenységre a Csépi út melletti iparterületek, logisztikai tevékenységre az északi iparterület, Ipari Park létrehozására a Dunai Repülőgépgyár egykori épület-ingatlanjait, területeit tartottuk alkalmasnak. Kereskedelmi befektetők számára szintén a volt szovjet repülőtér melletti területek jöhettek szóba.
Döntéseinkkel sokat tettünk hasznosíthatóságuk érdekében.

 

Folyamatos fejlődést biztosítunk

Nagy előny volt, hogy a város közmű kiépítésével 1994-re elkészültünk, a közműkapacitások korlátok nélkül rendelkezésre álltak, de előnyt jelentett a város elhelyezkedése, a közlekedési hálózat, és a rugalmas építési szabályozás is. Fontos szempont volt a helyben rendelkezésre álló munkaerő. A bürokratikus akadályok lebontása mellett az adórendszer és az adóterhek mértéke számított. Ez beruházásösztönző tényt jelentett, gyakran a városokban tapasztaltaktól kedvezőbb volt.Fontos tapasztalatunk, hogy a barátságos fogadtatás, a személyes szimpátia, a profi kommunikáció, a betartott ígéretek, a megoldásra törekvő munkatársak óriási előnyt jelentenek. Már a kapcsolatfelvétel idején törekedtünk a befektetők döntési szempontjainak megismerésére.
A településmarketing eredményeként a Tökölön befektető vállalkozások száma jelentős, nemcsak magyar, hanem vegyes, magyar-nemet, magyar-horvát vállalkozások jöttek a városba.
Az érdeklődő cégek csapatai gyakran maguk állítottak össze települési bemutató anyagot.
A kistérségi együttműködésre nagy szükség lenne, de esélyét csökkenti a települések közötti verseny, pedig a befektetők gyakran ötven kilométeres körzetekben gondolkodnak. Adottságaink folyamatos vizsgálata, megfelelő területek előkészítése, színvonalas ajánlatok készítése a feladatunk.

Kényelem az itt lakóknak és a vendégeknek

A turizmus is lehetőségeket jelent, hiszen a történelmi emlékek mellett a Duna a horgász-, a lovas és a kerékpáros turizmus esélyét erősíti.
A város működőképességének megőrzése általában nem érdem, de a versenyben maradás, a fejlődés csak fontos ésszerűsítési lépésekkel lehetséges. Szívós küzdelem eredménye, hogy fejlesztésekre is maradt energia. Elmondhatom, hogy ismét sikeres ciklus végéhez közeledik az önkormányzat.
A hosszú távú tervezés, a távlatokban gondolkodás ebben a ciklusban is pénzt és látványos eredményeket hozott.