TÖKÖL ÉS TÉRSÉGE NYERNI AKAR

Tököl, Szigethalom és Halásztelek még 2008-ban társult azzal a céllal, hogy a települések szennyvíztisztítójának fejlesztéséhez. Mely a technológiai fejlesztést és a kapacitásbővítést foglalja magában" európai uniós pályázati pénzt nyerjenek el. A gesztori feladatokat Tököl Város Önkormányzata látta el. 2009 őszétől a három település által alapított Tököl és Térsége Szennyvíztisztító Önkormányzati Társulás vált a projekt gazdájává. Ez szükségessé tette a Támogatási Szerződés módosítását, mely azóta rendben lezajlott.

Uniós támogatással modernizálják a tököli szennyvíztisztítót

Három település mintegy 35 ezer lakosának életminőségét javítja majd a tököli szennyvíztisztító részben uniós forrásból történő modernizálása és kapacitásbővítése" közölte a város polgármestere pénteken az MTI-vel. A csaknem kétmilliárdos beruházás megvalósításáért Tököl, Szigethalom és Halásztelek önkormányzata társulást hozott létre. A projekt jelenleg a tervezési szakaszban tart, melyre megnyertük a támogatást.
Hoffman Pál (Fidesz) elmondta, hogy a Tököl közigazgatási területén lévő, néhány éve Szigetcsép és Szigetújfalu által is használt szennyvíztisztító kapacitását a tervek szerint a jelenlegi napi 5000 köbméterről 7500-ra emelik, és a szennyvizet speciális eljárással kezelik. A módszer a Duna vízminőségét is javítja" tette hozzá a polgármester.
Az előkészítő munkálatok 2008 decemberében kezdődtek, jelenleg a tervdokumentáción dolgoznak. A társulást létrehozó három önkormányzatnak az 1,9 milliárd forintos projekthez 15 százaléknyi saját forrást kell adnia, ezt saját költségvetésükből, illetve valószínűleg közösen felvett hitelből oldják meg.
A munkálatok 2011 nyarán kezdődhetnek, az átadást 2013-ra tervezik" közölte Hoffman Pál.

Az új kormány intézkedései segíthetnek.

- Óriási munka, de a kapacitásigény és az a tény, hogy sokkal tisztább víz kerül vissza a Dunába a projekt 2013-ra tervezett megvalósítása után, mindenképpen megéri a pénzt és a fáradságot.
Mindehhez nagyon fontos az európai uniós forrás elnyerése" hangsúlyozta Hoffman Pál. A Budapest környéki agglomeráció, így Tököl városa is vonzó a kitelepülni szándékozó fővárosi lakosság számára. Sajnos a mostani gazdasági nehézségek miatt cégek szűntek meg, és ennek következtében számos munkahely is. Ez a negatív helyzet nem kedvez a települések fejlődésének. Az új magyar kormány intézkedései segíthetnek a helyzet normalizálásában - véli Hoffman Pál, Tököl polgármestere.

Jászai Mária


Aktuális események:
Geodéziai és talajmechanikai vizsgálatok:
- Áttekintő és kitűzési helyszínrajzok.
- Hossz-szelvények, kereszt-szelvények.
- Talajmechanikai szakvélemények
Egyedi vizsgálat A Tököl és Térsége Szennyvíztisztító Önkormányzati Társulás 2009. október 6-án közigazgatási bejárást tartott a.Halászteleki nyomócső a tököli közbenső átemelőig és a tisztított víz Duna sodorvonali bevezetése. Tárgyban, a nyomócső nyomvonalak kijelölésére.
A közigazgatási bejáráson a Fővárosi Vízművek Zrt. jelezte, hogy a kijelölt nyomvonalak vízbázis védelmi területet érintenek, és Egyedi vizsgálat lefolytatását kérte a kijelölt nyomvonalakra az alábbi tartalommal:. Általános adatszolgáltatás az érintett ingatlanokról. Egyéb adatszolgáltatás (érintett területek földtani, vízföldtani viszonyai; a folytatni kívánt tevékenységek ezekre gyakorolt hatása, vízminőség védelme, havária esemény bekövetkezésének esetére intézkedési terv stb.) Elkeveredési vizsgálat A lehető legjobb elkeveredés és hígulás érdekében a tisztított vízvezeték kivezető.pipacsövének. Sodorvonalhoz közeli kiépítését kérte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség.
A vizsgálat során kiszámították a Dunába bevezetendő tisztított víz elegyedését és hígulását, s ennek függvényében határozták meg a pipacső helyét. A tervezés során figyelembe vették, hogy a pipacső a hajóforgalmat ne akadályozza, s hogy a Dunába vezetett tisztított víz a Csepel-szigeten található vízvédelmi bázist ne veszélyeztesse.
2. fordulós pályázati dokumentáció A pályázat 2. fordulójához a pályázati dokumentáció összeállítása a napokban kezdődik. Jövő héten tartunk projektmegbeszélést a projektmenedzserrel, a tervezővel, illetve a részletes megvalósíthatósági tanulmányt és a pályázati dokumentációt összeállító céggel. A 2. fordulós pályázati dokumentációt szeptemberben tervezzük benyújtani a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz.
Tököl, 2010. június 11.