Újabb sikeres mini-projekt a városközpont rehabilitációs pályázatban

A Tököl Mozgáskorlátozottak Egyesülete után egy másik helyi civil szervezet a „Szárny-nyitogató” Alapfokú Művészeti Iskola Alapítvány is sikerrel vett részt a városközpont fejlesztési pályázat elkülönített programalapjából megvalósuló közvetett eljárásrendű „SZOFT” pályázaton. Az alapítvány az elnyert 2.250.000 Ft-ból öt program megrendezésére vállalkozott az év során különböző időpontokban.

Első rendezvényük a „Művészeti Est a város 10 éves valamint a település 500 éves évfordulója alkalmából” című zenés program 2012. június 7-én került megrendezésre a Millenniumi parkban. Az est fellépői a „Szárny-nyitogató” Alapfokú Művészeti Iskola tanárai voltak, akik színvonalas előadásukkal két órán át szórakoztatták a mintegy 150 főből álló közönséget.


A kellemes nyár esti időjárás, és a Millenniumi park festői szépsége ideális környezettel szolgáltak a komoly- és népzenei produkciókhoz. Felcsendült többek között Vivaldi D-moll Szonátája, és Strauss Kék Duna keringője is. A produkciókat követő taps jól kifejezte, mennyire élvezte a közönség a művészek előadását. A rendezvény végén enni- és innivalóval kínálták a tisztelt nagyérdeműt.



Az alapítvány második programja az óvodásoknak, kisiskolásoknak és szülőknek megrendezett nyílt napok, melyre június 11 - 13. között fogadták az érdeklődőket a Művelődési Központ és Könyvtár emeletén működő művészeti iskola termeiben, valamint a Weöres Sándor Általános Iskola aradi úti, és pesti úti épületében.


A nyílt napokon a résztvevők betekinthettek a művészeti iskola működésébe, megismerkedhettek a művészet világával. Minden érdeklődő megnézhette és aktívan részt vehetett az iskola minden foglalkozásán, tűzzománcot készíthettek, kézműveskedhettek, zenélhettek, táncolhattak, drámajátékokat játszhattak. A foglalkozásokon legnagyobb részben tököli alsó tagozatos diákok vettek részt, különösen a kézműves foglalkozások vonzották őket.


A szervezők azt remélik, hogy a program segítségével sok tököli fiatal közelebbről is megismerkedett a művészet világával, és kedvet kapott a műveléséhez.