A toronyrobbantás és újjáépítés évfordulóján

Hatvannyolc évvel ezelőtt, 1944. november 22-én délután félelmetes események színhelye volt Tököl. A faluban akkor már hetek óta folyt a tűzharc a magyar és német katonák, s az orosz, szovjet támadó hadsereg tagjai között. A helyzet gyakorta változott. Utcák, sarkok elfoglalása jelentette az előrenyomulók sikerét, visszaverésük pedig a reményt a helyieknek. Az Ercsinél átkelt szovjet hadsereg előtt a németek igyekeztek a hadi objektumnak minősülő, harcászati szempontból fontos épületeket megvédeni. Amikor az lehetetlenné vált, megsemmisíteni. November 22-én reggel még folyt a szentmise Szabó Ferenc prelátus úr, s a ministránsai a harcok ellenére is kiszolgálták a szentségeket, amikor két német katona lépett a sekrestyébe, s a szentmise félbeszakítására szólította fel a plébános urat. Azonban a misét befejezték, a ministránsokat hazazavarták, így ők, s a hívek már a templomtól távol, biztonságban hallották a robbanást, robbantást. A németek felrobbantották a templomtornyot.
Hosszú évekig állt a csonka torony a háború mementójaként emlékeztetve a tökölieket a nehéz időszakra. Új idők jöttek, kezdetben még volt remény, hogy a megszállás ellenére számíthat az emberek véleménye. Tököliek intézhetik a falu dolgait, azonban a remények gyorsan elszálltak. Egy erőszakos, vallásellenes kisebbség került a hatalomba, lett a szovjet, a kommunista hatalom szekértolója. Tököl szellemisége, lényegi elkötelezettsége hithez, nemzetiségi hagyományokhoz, magyarsághoz, a szülőföldhöz megmaradt, s mindig akadályt jelentett számukra. Régi képek tanúsítják a belső ellenállást, az „ezekkel nem” gondolkodás ellenállás jeleit. Látjuk a felrobbantott tornyot, a tető nélküli templomot, a szétlőtt régi iskolaépületet, s látjuk a méltóságteljesen hömpölygő körmenet több ezres sokaságát. Az egyházközség nem kapott segítséget, a hívek csak magukra számíthattak a helyreállítás feladataiban.
A közismerten vallásos életű tököli lakosság nem tudta elképzelni életét templom és harangszó nélkül. Az időskorú Szabó Ferenc prelátus-plébános elhalálozása után Pödör László lett a község plébánosa, aki a megmaradt egyetlen harangot faállványra helyeztette a templomkert sarkában és nagy lelkesedéssel azon fáradozott, hogy a templom felépüljön. Pödör László nevéhez fűződik a toronynak is a teljes felépítése és a harang toronyban való elhelyezése.
Előbb tető került a templom fölé, majd új oltárképet szenteltek fel, Feszty Masa Mária születését ábrázoló festményét. És megerősödött egy generáció, iparosok, szakmunkások, akik elhatározták, visszaépítik a tornyot. Kurán Márton, Szeltner Lajos kőműves mesterek segédekkel, segítőkkel az egyház vezetőinek, s a világi képviselő-testület támogatásával 1962. májusában megkezdték a munkát, s térítés nélkül, a közösségért végzett munkaként be is fejezték. Mai szemmel bizony hiányos munkavédelmi felszerelésekkel, bátorságot igénylő kőműves és ácsmunkát végeztek. Aminek befejező mozzanata volt a háború viszontagságait átvészelő nagy harang helyreemelése. Az esemény óta eltelt ötven év, a fiatalabb generációknak természetes, hogy áll a torony, helyreállították a szószéket, gyönyörködhetünk az oltárképben, pedig mindez Kurán Márk, Szeltner Lajos és segítőik, az adományozó hívek, szüleink, nagyszüleink elkötelezettségének, faluszeretetének, áldozatvállalásának köszönhető. Kötelességünk a folytatás, amit a templombelső festése, felújítása jelent. Városi támogatás és a hívek adománya tette szebbé a templomot, s most a városközpont rekonstrukciós programban a templom teljes külső felújítására, megszépítésére, s a környezet rendezésére is sor kerül.
Emellett kötelességünk az emlékezés, a köszönet kifejezése is akkor, ha arra alkalom kínálkozik.
A képviselő-testületi ülésen Kurán Márk mellett valamennyi segítőnek köszönetet mondtak. Szeltner Lajos, Kudó Simon, Szilágyi György, Tomin János és Szilágyi Simon családja személyesen is képviselte magát az eseményen.