A toronyrobbantás és újjáépítés évfordulóján

Hetvenkét évvel ezelõtt, 1944. november 22-én délután félelmetes események színhelye volt Tököl. A faluban akkor már hetek óta folyt a tûzharc a magyar és német katonák, s az orosz, szovjet támadó hadsereg tagjai között. A helyzet gyakorta változott. Utcák, sarkok elfoglalása jelentette az elõrenyomulók sikerét, visszaverésük pedig a reményt a helyieknek. Az Ercsinél átkelt szovjet hadsereg elõtt a németek igyekeztek a hadi objektumnak minõsülõ, harcászati szempontból fontos épületeket megvédeni. Amikor az lehetetlenné vált, megsemmisíteni.

November 22-én reggel még folyt a szentmise Szabó Ferenc prelátus úr, s a ministránsai a harcok ellenére is kiszolgálták a szentségeket, amikor két német katona lépett a sekrestyébe, s a szentmise félbeszakítására szólította fel a plébános urat. Azonban a misét befejezték, a ministránsokat hazazavarták, így õk, s a hívek már a templomtól távol, biztonságban hallották a robbanást, robbantást. A németek felrobbantották a templomtornyot.

Hosszú évekig állt a csonka torony a háború mementójaként emlékeztetve a tökölieket a nehéz idõszakra. Új idõk jöttek, kezdetben még volt remény, hogy a megszállás ellenére számíthat az emberek véleménye, hogy tököliek intézhetik a falu dolgait. A remények gyorsan elszálltak. Egy erõszakos, vallásellenes kisebbség került a hatalomba, lett a szovjet, a kommunista hatalom szekértolója. Tököl szellemisége, lényegi elkötelezettsége hithez, nemzetiségi hagyományokhoz, magyarsághoz, a szülõföldhöz megmaradt, s mindig akadályt jelentett számukra. Régi képek tanúsítják a belsõ ellenállást, az „ezekkel nem” gondolkodás ellenállás jeleit. Látjuk a felrobbantott tornyot, a tetõ nélküli templomot, a szétlõtt régi iskolaépületet, s látjuk a méltóságteljesen hömpölygõ körmenet több ezres sokaságát. Az egyházközség nem kapott segítséget, a hívek csak magukra számíthattak a helyreállítás feladataiban.

A közismerten vallásos életû tököli lakosság nem tudta elképzelni életét templom és harangszó nélkül. Az idõskorú Szabó Ferenc prelátus-plébános elhalálozása után Pödör László lett a község plébánosa, aki a megmaradt egyetlen harangot faállványra helyeztette a templomkert sarkában és nagy lelkesedéssel azon fáradozott, hogy a templom felépüljön. Pödör László nevéhez fûzõdik a torony teljes felépítése és a harang toronyban való elhelyezése.

Elõbb tetõ került a templom fölé, majd új oltárképet szenteltek fel, Feszty Masa Mária születését ábrázoló festményét. És megerõsödött egy generáció, iparosok, szakmunkások, akik elhatározták, visszaépítik a tornyot. Kõmûves mesterek segédekkel, segítõkkel az egyház vezetõinek, s a világi képviselõ-testület támogatásával 1962 májusában megkezdték a munkát, s térítés nélkül, a közösségért végzett munkaként be is fejezték. Mai szemmel bizony hiányos munkavédelmi felszerelésekkel, bátorságot igénylõ kõmûves és ácsmunkát végeztek. Aminek befejezõ mozzanata volt a háború viszontagságait átvészelõ nagy harang helyreemelése.

Az esemény óta eltelt több mint ötven év, a fiatalabb generációknak természetes, hogy áll a torony, helyreállították a szószéket, gyönyörködhetünk az oltárképben. Mindez Kurán Márk, Szeltner Lajos, Bagyó József és segítõik, Tomin János, Kudó Simon, Szilágyi György, Varsányi István, valamint Pödör és Dombi atyák, az adományozó hívek, szüleink, nagyszüleink elkötelezettségének, faluszeretetének, áldozatvállalásának köszönhetõ. Feladatunk volt a folytatás, amit a templombelsõ festése, felújítása jelentett. Városi támogatás és a hívek adománya tette szebbé a templomot, s most a városközpont rekonstrukciós programban a templom teljes külsõ felújítására, megszépítésére, s a környezet rendezésére is sor került. Kötelességünk az emlékezés, a köszönet kifejezése különösen most, hogy a toronyrobbantás évfordulójára emlékezünk.

Hoffman Pál