Hoffman Pál polgármster adventi köszöntõje

A keresztény hagyományban Advent a Karácsonyt megelõzõ négy hét – a megszentelt várakozás idõszaka.
Ehhez mély vallási tartalom kapcsolódik.
Az Advent elnevezés a latin Adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésbõl származik.
Ez az idõszak a katolikus egyházi év elsõ része, a kereszténység legörömtelibb ünnepének elõkészülete.
A négy vasárnap a középkor óta a Megváltó négy eljövetelét szimbolizálja.
A katolikus tanítás szerint:
Jézus Krisztus elõször a megtestesülésben, a karácsonyi születésben jön el.
Másodszor a kegyelemben.
Harmadszor a halálunkban.
Negyedszer pedig az utolsó ítéletben.

Az adventi idõszak legfõbb üzenete, hogy nekünk keresztényeknek egész földi életünkben várni kell a találkozásokra, s készülni kell ezekre.
Advent a készülés, így év végén a számvetés idõszaka is.
Elõjönnek régi emlékek a hajnali rorátékról, ministrálásokról, betlehemezésekrõl, misztérium játékokról. A kemény telekrõl, szüleinkrõl, s a gyerekkori karácsonyokról.
A karácsonyi misék semmihez sem hasonlítható hangulata, a csodavárás, elhoz bennünket a mába:
amikor ismét bátorság megvallani a hitünket, kiállni az adventi koszorúhoz.
Mert ahogy a napokban olvastam, „állnak még a templomok, de fogy a hit.”
A karácsony évszázadok óta meghittséget és reményt hoz. Eltörölni még a kommunisták sem merték, csak áthangoltak, megnehezítették az ünnep méltóságának megteremtését.

Szenteste napján délutánig dolgoztatták az embereket, az anyáknak alig maradt idejük a sütésre, fõzésre, az apák kapkodva állították a karácsonyfát.
Ma megdöbbenve olvassuk, hogy visszatérnek ezek az idõk, csak most nyugatról. Karácsony helyett tél ünnepet kellene mondanunk, s a karácsonyi kereszteket is elûznék az intézményekrõl, közterületekrõl.
Az eltörlés kultúrájával szembesülve bevillan apám, valamint Fechtl Ilonka és Bori néni emlékezése, malenkij robotos fogságbeli története:
Novi Dombászban 40 fokos hidegben, kenyérbélbõl gyúrt kereszt mellett imádkoztak, énekeltek karácsonykor.

Az elmúlt év során Tökölön több kivételes jubileumot ünnepeltünk. Az 1200-1300-as évekrõl Szent Erzsébet koráról, Mátyás király évtizedeirõl, 1700-ról, Tököl újratelepítésének idõszakáról, Mária Terézia koráról elmondható, hogy az akkori tököliek életének is meghatározó része volt a hit.
Az emlékezés régi idõkre mutatja, hogy nekünk TÖKÖL tér és idõ.
Napjainkban ismét történelmünk sikeres éveit éljük, s tudjuk ez csak azért alakulhatott így, mert a Jóisten áldása volt rajtunk, munkánkon.
Miközben szétesõnek látszik a világ körülöttünk, bennünk megvan a bizonyosság, hogy nemcsak magunkra számíthatunk. Van, aki segít levenni a terhet a vállunkról.

Az adventi készülõdéskor várom, várjuk Jézus születését, de én személy szerint várom Szent Pió atya Magyarországról szóló jövendölésének beteljesülését is.

“Magyarország egy olyan kalitka, amelybõl egyszer még egy gyönyörû madár fog kirepülni.
Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsõségben lesz részük.
Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre.
Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú õrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erõsebben kérniük hathatós oltalmát országukra.”

A Jóisten áldását kérem mindannyiunkra!