Dr. Vass Lucia alpolgármester üdvözölte a megemlékezés résztvevõit.

A Himnusz közös eléneklését követõen Hoffman Pál polgármester mondott köszöntõt.

Ma nem egy szokványos március 15-ei emléknapon vagyunk. A háború a szomszédunkban, s a választás 3 hét múlva felértékeli a szabadságot, s ragaszkodásunkat magyarságunkhoz.
Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékezés március 15-én az egyik legnagyobb esemény volt évente az ország és a tököliek életében.

Ennek az emlékoszlopnak története is kitörölhetetlen része a falu történelmének. 100 éve állították a tököliek, eredeti állapotába, Petõfi és Kossuth dombormûve, turulszobor és országzászló díszítette. 1948-ban a szabadságharc és forradalom 100 éves évfordulóját jelölték a dátumokkal. Ez már a II. világháború utáni Tököl. Az az idõszak, amikor a kommunisták az 1947-es kékcédulás választási csalással Magyarországon is hatalomra kerültek. Kiírták a Jubileumi dátumot, s közben összetörték az oszlopon magasodó turulmadarat, leverték az országzászlót.
A kommunisták mindig ügyeskedtek ezzel a nappal. Betiltani nem merték, de megpróbálták átalakítani. Nekik nem volt piros betûs ünnep. A kommunisták arra is képesek voltak, hogy Kun Béla Tanácsköztársaságához hasonlítsák, s vörös zászlók sokaságával nyomják el a nemzeti lobogókat. Rákosi a bolsevizmus elõdeiként beszélt a 48-as forradalmárokról. Kádár rettegett ettõl a naptól. Jól tudta, hogy aki 48-ról beszél, az 1956-ra is gondol.

A 70-es években még, mint Zsivnovszky Zsolt visszaemlékezésébõl tudjuk, börtön várt arra a fiatalra, aki március 15-én egy Duna-hídról a vízbe dobott egy vörös zászlót. Aztán 89-ben ahogy roskadozott a rendszer, már a rendõrök is a korábban tiltott kokárdával az egyenruhájukon õrizték a szocializmus nyugalmát.
174 év telt el 1848 óta. Március 15-e minden évben új energiákat szabadít fel bennünk, miközben velünk élnek azok is, akik tiltották, gúnyolták a kokárdát, vörösre cserélték a nemzeti zászlókat.

Ma beleborzongunk március 15-e emelkedettségébe, gyönyörködünk a gyerekek által elhelyezett piros-fehér-zöld zászlócskákban és bizakodunk, hogy a forradalmárok, szabadságharcosok példája erõt ad az országnak, nekünk is április 3-án a sorsdöntõ kiállásra. Eltelt 174 év, de a történelemnek nincs vége. Itt kísért a képernyõn és a határon túl, a szomszédban. Elegünk van a régi kommunisták szellemi utódjaiból, a kereszténység és nemzet elleni gyûlöletkeltésbõl, a történelem meghamisításából.

Miközben hálásan és büszkén emlékezünk, meg kell mutatnunk, hogy gyerekeink jövõjéért is felelõsséget érzünk. Nem engedhetünk, nem engedünk a 48-ból!

Egy mondás szerint, nem a parazsat kell õrizni, a lángot kell tovább adni. Most már 20 éve, hogy egy-egy tököli egyetemista, fõiskolás fiatal tartja az ünnepi megemlékezést.

Cseperkáló Kamilla a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatójának ünnepi megemlékezése.

Tisztelettel köszöntök minden kedves megemlékezõt! Megtiszteltetés, hogy itt állhatok Önök elõtt, tököli fiatalként.
Minden év március idusát, március 15-ét a történelmi távlat ellenére is közel érezzük magunkhoz.

Mert ez a nap a polgári Magyarország születésnapja. Nincs olyan nemzedék Magyarországon, amely ne ismerné Petõfit, Kossuthot, Batthyányt, Táncsicsot, a 12 pontot vagy a Nemzeti Dalt.
Képzeljük el, hogy egy telkes jobbágy, Krémó Antal tököli lakos 1848. március 15.-én hajnalban felkel, és elindul az Uradalmi dûlõbe elvégezni napi teendõit. Egész nap dolgozik, és csak hónapokkal késõbb értesül arról, hogy tavasszal Pest-Budán történt valami. Ez egy szokatlan perspektíva. A nevezetes nap nem a jól ismert toposzok mentén jelenik meg. Nincs Pilvax, nincs tizenkét pont, nincs Nemzeti Múzeum nincs Landerer nyomda. Egy átlagos nap, mely olyan, mint a többi. Az országot felborító események mintha meg sem történtek volna. Ez egy olyan nézõpont, amelyrõl általában megfeledkezünk.

A kép, ami bennünk él, azt sugallja, hogy egy adott történelmi esemény a kortársaknak azonnal világos és nyilvánvaló volt. Holott egyáltalán nem így történt. A történelem nem létezett abban a formában, ahogy ma ismerjük.
És teszem a fel kérdést? A ma embere tudja hogy jutott el az ország a forradalomig majd a szabadságharchoz?
Tekerjük vissza a történelem kerekét! A történeti magyar állam önállóságát az oszmán hódítás vette el.

Látjuk, hogy a 150 évnyi török uralom óriási demográfiai pusztulással járt. A 17. század végére a Habsburg vezetés alatt álló keresztény seregek a Temesköz kivételével visszafoglalták a középkori Magyar Királyság törökök által elfoglalt területeit.
Látjuk a függetlenség kivívására tett kísérletet a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharcot.

Látjuk, a Habsburg birodalomban a 1700-as évek második felében Mária Terézia és fia, II. József abszolutista uralkodását.

Látjuk a reformkort. A 19. század elsõ felében Széchenyi István által megindított nemzeti reformmozgalom idõszakát A nemzeti öntudatra ébredést, mely nemcsak politikai, hanem kulturális síkon is zajlott. A korszak idején számtalan szociális, gazdasági és kulturális vívmány született.

A feudális jobbágykérdés rendezése, az önálló ipar megteremtése, a Himnusz, valamint a magyar polgári átalakulás útjában álló akadályok elhárítása. Mindezek alapkövei lettek az öntudatra ébredõ nemzet újkori történelmének, s elvezettek a modern, polgári Magyarország megteremtéséhez.

És látjuk 1848-at. Januártól forradalmi hullám indult Európában. Itálián, Franciaországon, és a német államokon söpört végig. A Habsburg Birodalom határán sem állt meg. A népek tavaszának szele Pest-Budát is elérte. Elérkeztünk 1848. március 15. reggeléhez. Fõszereplõ tököli lakosunk felkel, és elindul az Uradalmi dûlõbe elvégezni napi teendõit. És nem tudja, hogy egy történelmi napra ébredt.

A párhuzam Krémó József története és a mai polgárok között arról a szakadékról szól, ami az átlagos ember és az események között tátong. Ez a szakadék ma is ugyan úgy létezik.

Mióta az életünk az online térbe költözött, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy tudásunk és értesültségünk naprakész. Azonnal hírek, képek, adatok, tények özönét kapjuk, egymásnak ellentmondó híradások formájában. Az értelmezések sokszor ütik egymást, szinte el sem hisszük, hogy ugyanarról az eseményrõl szolnak.

A mai történelmi események sem világosak! Még! A történelem ma is íródik. A márciusi ifjak által szerkesztett kiáltvány így kezdõdik: Mit kíván a magyar nemzet. Majd így folytatódik: Legyen béke, szabadság és egyetértés.

Köszönöm megtisztelõ figyelmüket!

A Tököli Weöres Sándor Általános Iskola és a Szárny-nyitogató Mûvészeti Iskola, majd a Tököli Sváb Hagyományõrzõ Énekegyüttes mûsora következett.

A népi ének tagozatos gyermekek mûsorában elsõnek Bácskai Zsófi negyedik osztályos tanuló versét hallhatták megzenésítve, majd a Szabadságharchoz kapcsolódó dalok csendülnek fel. Harmonikán kísért Pap Ágoston az országos tanulmányi harmonikaverseny elsõ helyezettje és Demjén Gergely tanár úr. Õket követte a néptánc tagozat legkisebb tanulói közül a Vadvirágok és a Pitypangok csoportok.

A kicsi táncosok egy gyermek verbuválást és egy verbunkot adnak elõ. Felkészítõ tanárok Vakler Anna, Busch Ildikó, Demjén Gergely.

Az ünnepi mûsort a Tököli Sváb Hagyományõrzõ Énekegyüttest követõen
Pelsõczy László színmûvész fellépése,
majd a koszorúzás zárta.

Díszõrséget adott a Mikecz Kálmán Huszárbandérium.